| |
riksataxi.hu
SAJTÓ - On-line |
| |
|
| |
Százával futhatnak a riksák Budapesten
|
| |
|
| |
 Több száz riksa rója majd Budapest utcáit, ahol a biciklis taxik a belvárosi tömegközlekedés szerves részét képezik.
Az elektromos rásegítésű, motorral felszerelt, és a pusztán lábbal hajtott riksák most honosodnak meg Budapesten, miközben Londonban már 700, Berlinben közel 300, és Amszterdamban is több száz hasonló taxi jár. |
| |
|
| |
|
| |
RKV Kft.: Riksák nyugati jövőképpel
|
| |
|
| |
Ez a jövőkép, amit tíz éven belül szeretne valóra váltani a Riksa Közlekedési Vállalat. A magyar riksapiac valójában két komoly céget, a már említett Riksa Közlekedési Vállalatot (RKV), és a Pedicab nevű céget jelenti. A két társaság ráadásul közös telephelyen üzemel Újlipótvárosban, ahol a mutatós járművek már éppen olyan megszokott látványnak számítanak, mint a Belvárosban. - Az elektromos rásegítésű motorral felszerelt, és a pusztán lábbal hajtott riksák most honosodnak meg a magyar fővárosban, miközben Londonban már hétszáz, Berlinben majdnem háromszáz, és Amszterdamban is több száz hasonló taxi rója köreit nap mint nap - csak hogy a közeli nagyvárosokat említsük, nem beszélve a távol-keleti vadmotoros tuktukokról, és hasonlóan elterjedt egyéb kistaxikról. |
| |
|
| |
|
| |
Gyenge a pilótaképzés a budapesti riksákba
|
| |
|
| |
 Budapest akkora város, hogy méretei és turistaforgalma bőven elbír több száz riksát is.
Több száz riksa rója majd Budapest utcáit, ahol a biciklis taxik a belvárosi tömegközlekedés szerves részét képezik - írja a Népszabadság.
Az elektromos rásegítésű, motorral felszerelt, és a pusztán lábbal hajtott riksák most honosodnak meg Budapesten, miközben Londonban már 700, Berlinben közel 300, és Amszterdamban is több száz hasonló taxi jár. |
| |
|
| |
|
| |
gyermekszinhaz.hu - 10 éves a szinhaz.hu
|
| |
|
| |
2010. március 25.-én tartotta sajtótájékoztatóját a 10 éves szinhaz.hu portál
A sajtótájékoztatóról képekben ITT . |
| |
|
| |
|
| |
forrás: http://www.gyermekszinhaz.hu
|
| |
|
| |
|
| |
|
| |
A Színházi Világnapot két nappal megelozve ünnepelte tizedik születésnapját a színház.hu. Az ebbol az alkalomból a Millenáris Parkban tartott sajtótájékoztatón a portál készítoi összefoglalták az elmúlt évtizedet, és felvázolták a jövo fejlesztési irányait. |
| |
|
| |
|
| |
|
| |
|
| |
Borszéki Attila, a Riksa Közlekedési Vállalat egyik alapító tagja interjút adott a TILOS Rádiónak!
Az interjú letöltéséhez kattintson IDE
|
| |
|
| |
|
| |
|
| |
A Budapesten jelenleg forgalomban lévo tizenegy német "származású" riksa mellé hamarosan hatvan darab kínai érkezik, miután a Riksa Közlekedési Vállalat kft. tulajdonosai meglehetosen kacifántos körülmények között, de végül is megtalálták a keresett járgányokat Kínában - számol be Trebitsch Péter, az MTI tudósítója. |
| |
|
| |
|
| |
250 riksát tervez Budapestre a Riksa Közlekedési Vállalat
|
| |
|
| |
Az elektromos rásegítésű, motorral felszerelt, és a pusztán lábbal hajtott riksák most honosodnak meg Budapesten, miközben Londonban már 700, Berlinben közel 300, és Amszterdamban is több száz hasonló taxi jár - írja a Népszabadság csütörtökön. |
| |
|
| |
|
| |
Reklámozni szeretne? Íme a célcsoport és a megoldás
|
| |
|
| |
A Magyar Reklámszövetség keretein belül működő Ambient* tagozat részére készít úttörő kutatássorozatot az Ipsos Zrt., hogy feltérképezze az eddig kevésbé ismert területet. 2009 augusztusában zajlott a kutatás első fázisa, amelyben a 10 különböző Ambient hirdetési eszköz ismertségét, elfogadottságát, a velük szembeni attitűdöket valamint a felületek működési mechanizmusát vizsgálta a kutatócég. |
| |
|
| |
|
| |
Mi változott a KRESZ-ben?
|
| |
|
| |
Talán meglepő lehet, de találunk néhány olyan könnyítést is, amely kifejezetten autósbarát, sőt, mi több, szinte logikus.
Jelentős részt tesznek ki a kerékpárosok közlekedését, védelmét szabályozó módosítások, emellett érezhető a kiemelt figyelem a járművek utasai, a gyalogosok és a gyermekek irányában is. Akad persze olyan is, amelynek semmi gyakorlati haszna nem lesz. Részben, mert némelyik szabály ellenőrizhetetlen, betartatni képtelenség, részben pedig mert a józan paraszti ész számára eddig is evidens dolgokat erősít meg írásban.
Részletesebben a http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/01/06/mi_valtozott_a_kresz-ben/ linken olvashat a cikkről.
|
| |
|
| |
|